Beregújfalui Evangéliumi Református Egyház

A bűn szekere és annak kötelei

Dátum: 
2025.05.15.
Igehely: 
Ézsaiás 5
Címke: 
igehirdetés

A bűn szekere és annak kötelei
Ézsaiás 5, 18-22, 2 Péter 3, 3-4

"Jaj azoknak, akik a gonoszság kötelein húzzák maguk után a bűnt, és a vétket szíjakkal, mint valami kocsit, akik ezt mondják: Siessen, cselekedjék hamar, hadd lássuk már! Teljesedjék be mielőbb Izráel Szentjének terve, hadd ismerjük meg!
Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű!"

Meg vannak kötve, mondja az ige.
Nem szabad, mert a bűn köti meg.
Nem is egy kötèllel. Nem csak kötve van, hanem egy rakományt, egy szekeret húz maga után. Az Istentelen emberről, a vallásos és ateista istentelen emberről egyaránt tanít itt az ige.

2 Péter 3, 3-4
3 Mindenekelőtt értsétek meg, hogy az utolsó napokban olyan gúnyolódók lépnek majd színre, akik csak a saját emberi kívánságaikat követik, és mindenből gúnyt űznek! 4 Azt mondják: „Jézus megígérte, hogy vissza fog jönni, igaz? De hol késik? Mióta őseink meghaltak, semmi sem változott! Minden ugyanúgy megy tovább, mint a világ teremtése óta.”

Érdekes, hogy Ézsaiás korában, a mai taxtusunkban ugyanezt mondták, Péter apostol korában a Római Birodalom első századának a vège felè ugyanezt mondták és ma ugyanezt mondják. A hozzáállás nem változik, mert a bűnös emberi szív nem változik.

Gúnyoljuk ki Istent, az ő igéjét, tegyünk úgy, mintha Isten nem is lenne, vagy ha van a szavát nem kell komolyan venni. Akkor Istenhez igazodni nem kell, ès mindenki azt csinálja, amit akar.

Nincs Isten, nincs bűn, csak hiba, az ember a körülmènyek áldozata, pl. a háttèr, ahonnan jön, a rossz szülői nevelès vagy iskolák, stb, stb. Mert úgy tanították, rossz pèldát meg rossz géneket adtak. A lényeg, hogy az ember nem hibás, hanem mindenki más. Kell egy bűnbak, hogy a bűnös szabad tegye azt, amit akar. Néha odáig megy a hitetlen ember szemtelensége, bűneinek pátyolgatása, hogy egyenesen Istenre mutogat.

Amíg az ember mentegeti magát csak saját magát kötözi a bűn szekerèhez.
Azt viszont húzni kell.
Húzza a bűn szekerèt, ès amikor magához húzza vègre, akkor rájön, hogy a kötèl vègèn a bűn ítèlete is oda van erősítve. A teher, amit vonszol nem kedves, nem örömöt hoz, hanem pont fordítva: bánatot, bajt és a végén ítéletet.

"Míg elhallgattam..."

Nem lehet mentegetni magunkat. Istennek kell megvallani. Ne hurcoljuk tovább azt a bűnt.

Amikor az Úr Jézus a saját falujában prèdikált, akkor az Ézsaiás könyvéből olvasta fel a textust:
"Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. Hirdetem az Úr kegyelmének esztendejét..."
Ézs 61, 1- 2

A János 8:32-ben pedig ezt mondja:
megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.“

Jézus Krisztus és az Ő igéje az igazság. Csak ez tesz szabaddá. Az Úr Jézus magára alkalmazta az Ézs 61-t. Ő az evangèliumot meghirdetni jött, az evangèlium fontos eleme az, hogy a bűn megkötöző köteleit Jèzus leoldja, leveszi, attól minket megszabadít.

Higgyél benne, és Jézus a bűneidből megszabadít.

A világ meg erre azt mondja, hogy van más megoldás is a bűnre. Nem leoldani kell a bűn köteleit, hanem megvizsgálni és átmagyarázni a bűn kèrdèsèt. Lehet azt máskèppen is èrteni. A keresztyénség csak egy lehetsèges vallás vagy magyarázat az élet kérdéseire. Hallgassuk meg a másik oldalt vagy oldalakat is, aztán majd mi eldöntjük, hogy mi a szimpatikus.

A világ így áll a bűn kèrdèsèhez. A mi textusból kiderül az is, hogy bizonyos hitehagyott egyházak is így állnak hozzá. Mert jaj azoknak, akik a jót rossznak mondják, az igzságot hazugságnak.
Ilyet csak az tud, aki ismeri is az igét. Mert az ige ellen menni, az igèt áthazudni, az igei dolgokat hamisítani csak az tudja, aki az igèben jártas.

De térjünk még vissza arra, amit a világ mond a bűnről.

Ne csinálj túl nagy bajt a bűnből. Lehet, hogy nem is olyan súlyos kèrdès az, csak azt csinálnak belőle.

Az emberisèg nagy baja, hogy az egyház lelkiismeretfurdalásra neveli az embereket. Szabadítsuk fel az embereket. A pszichológiában le a gátlásokkal, az elnyomott vágyak hadd törjenek elő. A pedagógiában pedig ugyanez a felfogás így jön elő: a gyereknek nincs bűne, a lelke tiszta lap, nehogy fegyelmezd, meg azzal csak rombolod, hagyd, hadd jöjjön ki belőle az èrtèk. Aztán kijön a bűn meg a bolondság is, noha nyílván érték is van benne. De mivel a világ a bűnt nem ismeri el, ezèrt hagyja azt szabadon, fgyelmezetlenül burjánozni.

Van, aki filozófikusan közelíti meg a dolgot. Minden relativ. Igaz az, amit èn annak tartok. Bűn az, amit én annak tartok. Jó az, amit èn jónak tartok, ami nekem is jó.
Csendesen visszacseng az Ősi Kígyó Éden kerti hazugsága: " Olyanok lesztek, mint Isten, jónak ès rossznak tudói."
Ti nektek ne mondja meg senki mi jó, a rossz, a bűn, hisz ti vagytok annak tudói.

"Van olyan út, ami az ember szemei előtt jónak látszik..." Mondja a Pèldabeszèd, csak a vège nem jó a dolognak, mert az a bizonyos út a halálba visz.

Az ige tanít, hogy szereti Isten az embert, de arról is, hogy haragszik a bűnre.

Nézzünk most meg egy következő bűnkötelet.
Az èrem másik oldalának mondható, de ez is a Sátán nagy csapdája és kísértése.

Ilyen bűnösön te nem mehetsz az Istenhez. Előszőr javulj meg. Mert ilyen bűnös embert nem fogad már az Isten. Tőled mindenki csak jobb.

Ha csak ezt nézzük, akkor sose fogunk az Istenhez menni.
De lehet először jönni a Krisztushoz. Ő megtisztít, ha megvalljuk bűneinket Ő hű és igaz, és megtisztít minket minden bűneinktől. Így tudunk megszabadulni a bűn köteleitől.
A magunk erejébôl csak a bűnt vonszoljuk tudjuk.

A Sátán nagy hazugsága, amit a 2 Péter 3 leleplez, az hogy az ige nem biztos, arra nem sokat kell adni, főleg, amit az utolsó ítéletről mond. Ha nincs vagy legalább is nem biztos az ítélet, akkor nem is kell félni attól. Hesegessük el a gondolatot az utolsó ítéletről.

Nem ezt csinálták a zsidók is. Az igére nem hallgattak. A bűneikről tudni nem akartak. Mindenre volt magyarázat, és az Isten elközelített ítéletét egyenesen elkèpzelhetetlennek tartották.

Bíztak a templonban, hogy arra a városra nem jön el az ítèlet.

Ahogy ma is abban bízik sok ember, hogy erre a vilàgra sem jön el az ítélet. Majd a tuomány megoldja, majd az emberiség valahogy felnő vagy majd valahogy újrakezdi, ha itt nem is, akkor talán majd egy másik bolygón. Meg van a sok hamis bizodalom, önáltatás jeruzsálemi temploma, amibe az emberek bele akarnak kapaszkodni.
Nem lesz itt semmi ítélet. Eddig sem volt, ezut sem lesz.

Péter apostol ír errôl. Hogy sokan úgy gondolják, kèsik az Úr. Pedig nem kèsik, csak tűr, várja a megtèrèst, hogy mindazok megtérjenek, akiket az Isten arra választott ki.

Említ még egy bűnkötelet az ige:

Hősök a borivásban.
Nem a haza vèdelmèben, nem a bajban való helytállásban, hanem a saját kívánságaik megèlèsèben.

Péld 31, 5-ben okvashatunk egy èrdekes megokolást, hogy mièrt nem szabad rèszegeskedni.
Lemuel királyt inti az édesanyja, hogy elfeledkezik valamiről, az ige törvényéröl.
Ha egy királyt is inteni kellett, akkor mennyivel inkább minket.

Nem beszélve arról, hogy van lelki rèszegsèg is, amikor az ember saját magától, valaki mástól, akit imád, vagy ennek a világnak a szellemisègètől rèszegedik meg.

Lemuél királyt erre inti az èdesanyja
Mert amikor iszik, elfelejtkezik a törvényekről, és elferdíti a nyomorult igazságát.

Minket meg arra, hogy a Lèlek legyen az ami átitat, az igèvel, az Isten szentsègèvel, kegyelmèvel, magasztalásával. Ezzel teljünk meg, ne a borral, vagy bármi mással, ami lelkileg bódít.
Mert az elfeledteti velünk az igét, a mi Istenünk törvényét.

Az Úr Jézus megszabadít a bűn köteleitől, nekünk már nem kell húzni a bűn szekerét tovább. Isten Lelke és igéje pedig betölt minket teljesen, a szívünket, a gondolkodásunkat, az èletünk területeit.
Rendeljük azokat az ige uralma alá, teljünk meg Isten Lelke drága uralmával. Ámen