Belefáradás
Lekció: 1Ezt az igét mondta az ÚR Jeremiásnak a szárazságról: 2Gyászba borult Júda, kapuiban ájuldoznak, gyászolnak országszerte, Jeruzsálemben jajkiáltás hangzik. 3Az előkelők vízért küldik szolgáikat, a tócsákhoz is elmennek, de vizet nem lelnek. Üres edényekkel térnek vissza, szégyenkeznek, pirulnak, fejüket eltakarják. 4Rémüldöznek a termőföld miatt, mert nem volt eső az országban. Szégyent vallanak a szántóvetők, fejüket eltakarják. 5Még a szarvas is, ha megellett a mezőn, ott hagyja a fiát, mert nincs fű. 6A vadszamarak ott állnak a hegytetőkön, levegő után kapkodnak, mint a sakálok, szemük elhomályosodik, mert nincs fű. 7Ha bűneink ellenünk szólnak is, a te nevedre tekintettel bánj velünk, URam! Mert számtalanszor elpártoltunk, vétkeztünk ellened! 8Ó, Izráel reménysége, szabadítója a nyomorúság idején! Miért lennél olyan az országban, mint egy jövevény, aki vándorként csak éjjelre tér be? 9Miért lennél olyan, mint a riadt ember, mint az olyan férfi, aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, URam, rólad neveznek bennünket: ne hagyj el minket! 10Ezt mondja az ÚR erről a népről: Úgy szeretnek ide-oda futkosni, nem sajnálják a lábukat, ezért nem kedveli őket az ÚR. Most emlékezetbe idézi bűnüket, és számon kéri vétkeiket. 11Ezt mondta nekem az ÚR: Ne imádkozz ennek a népnek a javáért!
Jeremiás 14: 1-11
Textus: "Belefáradtam a szánakozásba."
Jeremiás 15: 6 b
Igehirdetès:
Isten népe egy nagy szárazságot él át éppen ekkor. Ez a szárazság Jósiás halála előtt kezdődött ès utóda, Jójákim alatt is tartott. Ez nem a legnagyobb büntetès, inkább olyan figyelmeztetès, emlèkeztető, hogy a sok bálványomádás miatt Isten ítèletet tart az ő népe fölött. Hogy most aszály van és a mezőgazdászok a bajok láttán a fejüket nem fogják, hanem egyenesen betakarják, mutatja, hogy a baj nem kicsi. Isten igèje pedig megtèrèsre inti a népet, hogy ettől még sokkal rosszabb is lesz, ha nem szűnnek meg szaladgálni külföldre az idegen istenekhez és az idegen katonai nagyhatalmakhoz. Bűnbánat helyet szaladgálás, Isten helyett az emberekben való reménykedés.
Olyan kèpek jelennek meg, hogy halottak a városon kívül, éhezők a városon belül, számtalan sok özvegy, hogy a prófèták abba az országba mennek fogságba, amit tagadtak, hogy legyőzheti őket, amiről olyan tanítást adtak, hogy az biztos, hogy nem törtènhetik meg, amit Jeremiás prèdikált. Annyira nem értettek egyet Jeremiással, hogy meg akarták ölni, ha nem hagyja abba az ige hirdetèsèt. Isten figyelmezteti őket, de bizony meg fog törtènni az Isten ítélete, ha meg nem tèrnek. Istennek van ítêlete. Ez akkor is igaz, ha erről az ember tudni nem akar, van a bűn miatt ítet. De lehet Jèzusnál keresni a megmenekülèst. De nem keresik az emberek, ahogy akkor sem keresték, hanem inkább bevárták, hogy eljöjjön az az ítèlet.
Sok embernek ez az esztendő is úgy telt el, mint a tavalyi. Nem kerestèk, hogy lehetne a bűneik eljövendő ítéletétől megmenekülni. Nem törődtek azzal, hogy Jézusban ma még van kegyelem, ma még lehet hozzá térni. Ebben a lelki nemtörődésben telt el ez az év is, ahogy eltelik majd egy egèsz èlet, aztán harangoznak, ès többè már nincs lehetősèg, hogy az ember örök sorsa megváltozzon. De amíg volt lehetősèg, addig az emberek többsège ezzel nem törődik.
Lejár az èv, lejár az èlet, lejár a lehetősèg, lejár minden egyszer. Ahogy lejár ez az utolsó egy-kèt nap úgy az emberi èlet èvei is lejárnak.
A másik kèp, ami Isten ítéleteként megjelenik az a sok özvegy. Ez a Jer 15 első verseiben olvasható. Ott Isten elutasítja a prófèta közbenjáró imádságát, ami önmagában is nagyon súlyos dolog. Aztán elmondja, hogy az ítélet miatt sok özvegy lesz. Több, mint a tenger partján a homok.
Egy háború súlytotta országban nem kell magyarázni, hogy ez mit jelent. A sok elhullott katona miatt annyi sok az özvegy, mint a tenger partján a homok.
Érdekes ez a hasonlat.
Ez egy szövetsègi kifejezès. Ábrahám fiaira utal, akik annyian lesznek, mint a tenger partján a homok ès az ègen a csillag. Mondjuk ez nagyon szomorú, hogy az áldást is lehetne ezzel mondani, de az áldás, az ígéret szava a pusztulást írja le. Ahogy Isten egyháza, egy gyülekezet vagy egy család agy egy istenfèlő orazág is lehet az áldás helye, de ha letèr az igei útról, akkor pont a visszájára fordul minden. Isten szent dolgaival játszani nem lehet, de lehet azzal hálás szívvel èlni. Lehet hálát adni az igéért, az Isten szövetségéért, a gondviselő és bűnt mwgbocsátó kegyelemért, de azzal visszaélni nem lehet. Valamikor Isten kimondja, hogy belefáradtam. Nem azèrt mert nincs ereje, hanem azèrt mert az ember annyira makacs a maga gonoszságában.
Amikor Jeremiás prófèta megèrti, hogy mit jelez Isten előre, hogy mennyire komoly a helyzet, akkor Isten irgalmára apellál, hogy Isten a saját irgalmára tekintsen, azèrt könyörüljön a nèpèn. A nèpről nem tud elmondani semmi jót, amire hivatkozhatna, ami jó lenne, amin Isten szíve megindulhatna.
Figyeljük meg, hogy Jeremiás hogy imádkozik a szárazság idejèn a nèpèèrt:
"Ennyire megvetetted Júdát, megutáltad Siont? Békességre vártunk, de nem jött semmi jó, és a gyógyulás idejére, de csak rettegünk! 20Elismerjük, URam, gonoszságunkat, atyáink bűnét is: vétkeztünk ellened. 21A te nevedért kérünk, ne utálj meg, ne engedd, hogy meggyalázzák dicső trónodat! Gondolj ránk! Ne bontsd fel a velünk kötött szövetséget! 22Tudnak-e esőt adni a népek bálványai? Vagy az ég adja-e a záporesőket? Nem, hanem te, URunk, Istenünk, benned reménykedünk."
Így van ez most is. Nem tudunk elmondani semmi jót, amire hivatkozhatnánk. Megèrdemeljük bűneink büntetèsèt. Nincs mit felmutatatni bűneinken kívül.
Meg lehet Isten előtt alázkodni így az èv vège fele is. Nincs mivel dicsekedni. Van mièrt hálát adni, de Isten elôtt nincs mivel dicsekedni.
Amikor imádkozunk, közbenjárunk, akkor lehet hivatkoznunk az irgalmára, a szövetsègère. Mert mire másra tudnánk hivatkozni? Isten ma is a Jèzusban kötött szövetsègre tekint. A kereszten törtèntekèrt van irgalom. Erre lehet nekünk hivatkozni.
Meg kell is. Isten nèpekènt mi nem szűnhetünk meg imádkozni, közbenjárni sem országunkèrt, sem nemzeteinkèrt, sem egyházunkèrt, sem a falunkèrt. Mi itt èlünk ès ez felelőssé tesz ezèrt a helyèrt ès ezèrt az emberekért.
Még akkor is, ha az Úrtól nem azt a választ kapjuk, amire számítunk, vagy a nèpünktől nem azt a hozzáállást látjuk, amire számítunk.
"De az ÚR ezt mondta nekem: Ha maga Mózes és Sámuel állna is elém, akkor sem esne meg a szívem ezen a népen. Kergesd el, menjenek előlem! "
"Belefáradtam a szánakozásba..." Jerem 15: 1; 6b
Ezek elèg súlyos szavak. Isten belefáradt...
A fáradás, belefáradás, megfáradás komoly kèrdès. Inkább az emberre jellemző, mintsem az Istenre.
Így èv vègèn nem kevès ember küzd ezzel. Nem tudom, hogy mi mire meg hányszor mondtuk azt, hogy belefáradtunk?
Volt amikor a tanítványok azt kèrdeztèk az Úrtól, hogy hányszor bocsáthatok meg az èn testvèremnek?
Nèha mèg az ilyenbe is belefáradhat egy hívő ember.
Jó ilyenkor èv vègèn számadást kèszíteni, hogy miben fáradtam bele ès miben kell megújulnom? Mondjuk az új èvben.
Mire meg kire mondtuk ki, hogy úgy belefáradtam már?
Isten itt egy súlyos dolgot mond el: "Belefáradtam a szánakozásba." Jer 15:6b. Hogy mondhat ilyet Isten?
Ez a kijelentès azt jelenti, hogy Isten ezidáig már sokszor megszánta nèpèt. Azok hűtlenek lettek, jött a baj és a nyomorúságban Istenhez fordultak. Isten szánakozott rajtuk, aztán kezdődött előlről. Isten meg ebbe belefáradt.
Igazából ennek nem kellene így lennie. Ha egyszer Isten szánakozott rajtunk, nem kellene újra meg újra belemászni abba a bűnbe, amivel megbántottuk.
Nem szabad játszani a kegyelemmel, nem szabad Istent lefárasztani.
Dávid házasságtörèsbe, meg gyilkosságba esett Bethsabè miatt, de megvánva a dolgot, nem keresett egy újabb Bethsabè magának, ès nem is ritkította tovább a testőrsèget.
Van olyan, hogy a tèkozló fiú megtèr a disznók moslèkosvájuja mellett, de nincs olyan, hogy újra meg újra visszajár a mulatóba tékozilni ès a disznók mellé magába szállni, újra hazamenni ès az atyai házban újra kezdi a kört. Menjünk vissza a bűnhöz meg majd újra a kegyelemèrt, aztán az egèsz előről. Ne fárasszuk le az Istent.
Lesz majd olyan is, amikor mi szenvedünk attól, hogy valaki, aki nekünk kedves ès fontos, az lefárasztja az Istent. Tanácsoljuk ès nem kell az igei tanácsadás, hívjuk az alkalomra, terelgetnènk az Úrhoz, az èlethez, ès mègis mindig fontosabb a világi program, a bűn. Vezetnènk az Úrhoz, mert nem mindegy , hogy a bűneiben hal meg vagy sem, mert a mi szerettünk, de az illető inkább fárasztja az Istent, mintsem engedne az Isten èletere hívó szavának.
Bár mondja az ige az Èzsaiás 40-ben:
"Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az ÚR? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen." Ézs 40: 28
Ott elsősorban a gondviselèsről, a törődèsről van szó, de ez igaz, a megbocsátásra is. Isten sokszor és sokat bocsát meg nekünk.
De ezzel visszaèlni nem tanácsos. Mert Isten egyszer megfárad a szánakozásban. Isten irgalmát megragadni kell, a kísèrtès ellen meg harcolni. A jóban nem szabad megfáradni. Isten szerető szívèvel meg
nem szabad visszaélni, hogy könnyelműen veszem a bűnt, mert Isten úgy is megbocsát.
A mi saját belefáradásainkra meg hadd legyen biztatás az ige:
"Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el." Èzsaiás 40: 29-31
Ámen
Tóth Z.
beregújfalui ev. ref. lp.