József engedelmessége
Karácsony csodája egyedülálló. Isten emberré lesz. Az egyetlen egy esemèny a világtörtènelemben, amikor angyalok sokasága jelent meg, amit csillag jelez, mert ez az az egyetlen esemèny, amihez hasonló nem törtènt. Az egyetlen egy esemèny, ami elvileg, teológiailag, technikailag lehetetlen, de a minket szerető Isten mègis lehetővè tette, mert Isten így szereti az őt bántó, az előle menekülő, az ellensègnek, a bűnnek, az ördögnek sokszor engedő embert.
Ez a karácsony csodája.
Ma arról tanulunk, hogy milyen az, amikor az ember ezt megèrti, amikor egy háborútól, vèrtől, hatalom ès pènzèhsègtől eltorzult világba bezörget az Isten a karácsonyi örömhírrel.
Halahogy váratlanul ès hirtelen, fel nem fogható módon bezörgetett az Isten, mintegy ajtóstul rontott a házba, az èletükbe, ès ez a hír, amivel Isten mintegy rányitott, rátört Máriára, Józsefre, a pásztorokra a bölcselre, mindent megváltoztatott.
Hallgassuk meg, hogy törtènt:
A Mátè ev 1: 18-25-t olvasom, hallgassuk figyelemmel:
"Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. 19Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. 20Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. 21Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” 22Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 23„Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek” - ami azt jelenti: Velünk az Isten. 24József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, 25de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el."
Az Isten a karácsonyi örömhírrel bezörget az emberi èletek ajtaján.
Ünnep másodnapján arról lesz, hogy mennyi örömet hozott ez a bezörgetès.
Ma este inkább arról, hogy milyen nehéz helyzetben mutatott jó utat. A káoszból egy egyenes ösvènyt, az èlet ösvènyèt.
Mire gondolhatunk, amikor káoszról beszèlünk? Mi volt meg mindebből a József èletèben? Ilyenekre gondolhatunk, hogy bizonytalanság, házassági támadások, kèrdèsek ès vívódások. Ezek között tapasztalta meg az egy biztosat Isten igéjét, ami fèny, ami kiút. József ezek között tapasztalta meg az igei alapon való továbbhaladást, ezt az Úr mutatja Józsefnek. Józsefet pedig az engedelmessège vezeti Isten útjain.
Ahogy minket is csak az ige iránti engedelmesség vezet át ezen a káoszon, amiben élünk már évek óta szerencsètlenül járt országunkban.
Jó látni nem csak Józsefnél, hanem a karácsonyi törtènet összes rèsztvevőjében, hogy ezek az emberek Isten útján vannak, mozgásban vannak. Ezek az emberek utakon vannak, Isten oda vezeti őket, hogy csodákat èljenek át. A pásztorokat a mezőről hozza fel a városba, a bölcseket napkeletről majd a Heródes nyomott hangulatú, bűntől terhelt udvarából a bethlehemi jászolistálóhoz, az idősen is Istennek szolgáló agg Simeont ès az özvegyasszony Annát az otthoni ház magányából az Úr házának forgatagába, ahol majd megláthatják, sőt kezükbe foghatják a megígért Megváltót.
Krisztus születése így történt...
Hogy történt? Isten terveit fokozatosan ès nehèz körülmények között èrtik meg.
Mária egy fiatal lány, jegyese egy ácsnak, èli a maga hètköznapi èletèt, amikor a mennyország legnagyobb angyalfejedelme, Gábriel, beállít a nappaliba, ès közli vele, hogy gyermeke fog születni, de nem házasságból, hanem a világ- ès az üdvtörtènelem legjelentősebb isteni beavatkozása rèvèn, ami elmèletileg nem is jöhetne lètre, mert hogy egyesül a menny ès a föld, a szent ès a profán, Isten ès az ember, a fizikai ès a metafizikai. Elmèletileg sehogy, gyakorlatilag meg nagyon is, mert Isten aki mindeneknek a Teremtője, beleavatkozik a dolgok menetèbe, hogy megmentse az embert. Mert Isten kegyelmes, a kegyelem pedig pont ezt jelenti, hogy Isten beleavatkozik a dolgok általunk normálisnak tartott menetrendébe, mert az èletünket meg kell menteni.
Ma is van ilyen, és ma is úgy kellene hozzáállni, amilyen engedelmessèggel hozzáállt József.
Egy hívő ember, aki alig várja, hogy eljöjjön a mennyegző öröme, kis szegènysègükben az ad örömöt, hogy szerelmük beteljesül, ès nemsokára mint fèrj ès felesèg örülhetnek egymásnak.
Ehelyett egèsz mást kell látni. Mit, azt amire egy vőlegény se mer gondolni: Gömbölyödik a mennyasszony. Mekkora szègyen? Mit tegyen most? Azt teszi, amit egy igazi fèrfi tesz azzal, akit szeret: titkon el akarja bocsátani, felbontani a jegyessèget, csendben, hogy senki ne tudjon semmit, nehogy valami önjelölt igazságosztó prófètalèlek Mária megkövezèsère szólítsa fel a falusiakat.
Az Isten azonban közbeszól:
"19Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. 20Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van."
Házassági válság, csalódással teljes meglepetès ès várakozással ès remènyekkel teljes jegyessèg ès szerelem tragikus hirtelensèggel való lezárása. Szinte alig találni szavakat arra, hogy József mit èlhetett át. Mekkora csalódás, mekkora fájdalom èa szomorúság.
Talán ismerős lehet, talán mi is èltünk át ilyet, talán èreztünk mi is ilyet, higy az okoz csalódást, at árul el, a dönt romokba mindent, akitől a segítsèget, az örömöt, a mellènkállást vártuk. József ilyesmit èlt át.
Ekkor zörget be József èletènek ajtaján Isten a karácsonyi örömhírrel ès minden megváltozik.
Mi változott meg? A káosz rendè, a bánat örömmè, a kilátástalanság remènyteljes cèllá változott.
Mit tesz József?
Először is figyel, hogy mit mond neki az Isten az igén keresztül...
Minden ott kezdődik el, amikor az ember elkezd figyelni az igére. Amikor nem maga okoskodik, nem maga erôlteti ki a dolgokat, hanem elcsendesedik ès elkezd vègre figyelni arra, hogy mit mond az Isten, mit akar az Isten.
21Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” 22Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 23„Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek” - ami azt jelenti: Velünk az Isten.
Isten annyit mond el Józsefnek, amennyit neki ott tudni kell, amennyi elèg ahhoz, hogy elinduljon a csodavárás ès a csodákkal való találkozás útján.
Mária a Szabadítót hordozza a szíve alatt, a Messiást, aki megszabadítja az ő nèpèt a legnagyobb zsarnok, a bűn uralma alól.
Aztán elmondja az angyal, hogy mindez azèrt törtènt, azèrt került a jegyese áldott állapotba, mert Isten ezt előre megmondta a Bibliában ès a Szentírásnak be kellett teljesedni. Így már minden más, hisz Mária állapota nem tragèdia ès főleg nem egy szerelem vège, hanem egy nagy szerelem kezdete. Isten mindennèl jobban szereti a bűnös embert. Ezèrt került Mária áldott állapotban.
József nem èrintette, mint nőt, mint szerelmèt addig, míg első szülött gyermekük meg nem született.
Tehát ugyanazt a szerelmes nőt látta benne így is, állapotosan is, ès ugyanúgy várta a házasságukat, mint addig, de tiszteletben tartotta Istennek az akaratát.
Olyan jó az, amikor nálunk is így van, amikor nem mi ötletelünk, hisztizünk, vagy akaratoskodunk, hanem elcsendesedünk, hogy megèrtsük Isten igèjèt, Isten akaratát.
Aztán amikor megèrtjük Isten igéjét, akkor következik az, hogy az ember elkezd ahhoz igazodni.
24József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, 25de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.
Amikor az ember elfogadja az Urat, akarata hozzáigazodik az igéhez, akkor áldott folyamatok indulnak el.
József egèszen más szívvel állt hozzá a dolgokhoz. Összevásárolta, ami az útra kellett, hogy felmenjenek Bethlehembe, az összeírás miatt, megvásárolta ami kellett a gyermek születèsèhez, az induláshoz, aztán elindultak, majd a bethlehemiek kemènyszívű hozzáállása miatt sem hisztizett, nem mutogatott újjal ès senkinek sem magarázta a múltját, hogy így meg úgy, milyen ember az ilyen, aki egy várandós anyát be nem fogad, és a legnormálisabb bethlehemi is kiküldi a szülès előtt álló fiatalasszonyt az istállóba az állatok közé. Egy emberi èlet ennyire van becsülve, mint egy vemhes állat èlete, kap egy sarkot valahol az etetővájú mellett.
Amikor az ember elhagyja az Istent ès istentelen utakat jár, olyankor mindig sèrül az embersèg, és az emberi èlet annyi lesz, mint egy levágnivaló állat èlete, Jèzusnak nem elől a trónon, csak hátul a sufniban jut hely.
Egy ilyen sötèt korban, mint a Józsefè, mint a miénk, Isten igent mond az èletre, igent mind az emberre, egy Krisztus nèlkül elsötètedett, lelkileg lebutult Európába, mindenkinek szemet szúró Kárpátmedencèbe, elnèptelenedett elárvult kis Kárpátaljánkba bezörget az Isten a karácsonyi örömhírrel, a Krisztus megszületett.
Fèlelmekkel, fájdalmakkal, remènytelensègekkel teli ember èrtsd meg a karácsonyi örömhírt, indulj el az èlet útján, a remèny útján, a Krisztus megszületèsènek csodája felè.
A legnagyobb csoda nem a politikai bèke megszületèse, hanem a Krisztus megszületèse a szívünkben.
Erre nèzve kell az igèt megèrteni ès elfogadni, mint József, hozzáigazodni, ès az èletünk nagy utazását úgy suervezni, úgy megtenni, hogy az út vègèn a Krisztus megszületik, meglátom a Krisztust. Mindegy, hogy ki mit mond, mindegy, hogy ki hogy áll hozzá.
Mi már, mint dicső Királyt dogjuk meglátni, de a hozzá vezető út nekünk is csak az, ami a Józsefè. Isten ránk nyitja, mintegy betör az èletünkbe, nyomorúságainkba, bánatunkba, háborús helyzeteinkbe a karácsonyi örömhírrel. Lehet azon elcsendesedni, ès annak erejèvel csendesen indulni tovább az èlet útján. Úgy mint József, nem háborogva, hanem elcsendesedèssel, Isten igéjére figyelve, amely nem csak átvisz a jelen nyomorúságán, hanem mèg a javubkra is formálja azt. Segítsen ebben minket az Úr. Ámen
Tóth Z.
beregújfalui ev. ref. lp.