Prédikátor Salamon könyve 2:1-12
2/1Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.
Gyötrelem, búsulás. Mi törtènt a királlyal? Hol van az a szelíd, örömteli, alázatos király? Hol van a templomèpítő szolgáló király? Mitől ès hogyan lett ez a király hívő ember lètère egy megkeseredett öregember?
Van-e ilyen ma is, leselkedhet-e ilyen veszèly ránk is? Igen. Hisz ma is van idős korára megkeseredet keresztyèn, aki magával nem tud mit kezdeni.
Sokszor olyanok, akik fiatalon szolgáltak, örömteli, hálás keresztyènek voltak.
Salamon nem volt mindig ilyen, de amikor abbahagyta Isten szolgálatát, akkor elkezdte a saját dicsősège, saját kènyelme ès a luxus szolgálatát. De mièrt, hogyan? Hogy törtènhetett meg ez a hitbeli hajótörès?
2Mondék az én szívemben: no, megpróbállak téged a vígan való lakásban, hogy lásd meg, mi a jó! És ímé, az is hiábavalóság!
Ez az ember saját magában kezdett el gondolkodni. A szó minden èrtelmèben. Minden keresztyèn ember vagy gyülekezet akkor romlik el.
Itt már nincsenek gyülekezeti tagok, nincsenek prófèták, nincs megkèrdezèse vagy kijelentèse az Úrnak.
Salamon függetlenítette magát ès megy, mint a vak a gödörnek. Meg is lett az eredmènye.
Ő már csak a szívèben gondolkodik, nem az Istenben, nem az igèben.
Benne èlnek a gondolatok, döntèsek, fordulatok, de ez már nem függ az Istentől. A gondolat benne èl, de aki gondolkodik már nem èl benne az Istenben.
3A nevetésről azt mondom: bolondság! a vígasságról pedig: mit használ az?
Hogy is van ez?
Csinálod azt, amire magad is azt mondod, hogy bolondság?
Tudom, hogy rossz, de mègis csinálom. Ismerős ez valahonnan? Talán velünk is megtörtènt már ilyen.
Csak az számít, fontos, ami az èn gondolatom.
Mert azt èn gondoltam ki.
Az èn az egyedüli mèrtèk.
Magamban vagyok, ès már nem Istenben.
Egy idő után saját magam megvilágításában látom a dolgokat. Aztán addig is terjed a látásom: "a nap alatt". Csak annyit látok már, amennyit a biológiai szemem lát.
Isten nèpère pont az jellemző, hogy a mennyeiek megvilágításában nèzi a földieket, ès nem fordítva. A magányos, anyagias, önmagát megvalósító, de Istent már nem kèrdező hívő embereknèl megfordul ez a dolog. A lelki látást felváltja a fizikai, anyagi látás.
Isten pedig hagyja. Ha nèlkülem akarsz tovább menni, ám legyen. Lásd meg, hogy mire jutsz nèlkülem.
Aztán az ember meglátja.
Sokszor idősen, sokszor egyedül, se gyülekezet, se lelki vezetès, se szolgálat, se család, senki. Mert egy ilyen èletnek mindig nagy ára van.
4Elvégezém az én szívemben, hogy boritalra adom magamat, (pedig szívem a bölcseséget követé) és előveszem ezt a bolondságot, mígnem meglátom, hogy az emberek fiainak mi volna jó, a mit cselekedjenek az ég alatt, az életök napjainak száma szerint.
Hogy lehet így italozni? Meg mire?
Az èn elmèm uralja a helyzetet, èn csak kipróbálom. Mentegeti magát Salamon.
De ha az elmèd uralja a helyzetet, akkor meg minek ez az egèsz?
Akik borozik pont azèrt teszi, mert nem akar gondolkodni.
Mert pont ezzel van a baja, hogy már nem tudja uralni a helyzetet, ès a jelen nyomorúságára nem akar gondolni, kikapcsolja az agyát. Igaz, hogy utána mèg rosszabb, de legalább addig.
Salamon meg pont fordítva áll hozzá.
Meg aztán felmerül egy ilyen kèrdès is, hogy Isten kinek is ihlette, kivel is iratta le a Pèldabeszèdben, hogy nem szabad a királynak borzni?
Pont vele iratta ezt le az Isten.
Tudom az igèt, de nekimegyek, mert itt èn vagyok a fontos. Már se Isten, se ember nem èrdekel.
5Felette nagy dolgokat cselekedtem; építék magamnak házakat; ülteték magamnak szőlőket. 6Csinálék magamnak kerteket és ékességre való kerteket, és ülteték beléjök mindenféle gyümölcstermő fákat. 7Csinálék magamnak víztartó tavakat, hogy azokból öntözzem a fáknak sarjadó erdejét. 10És nagygyá levék és megnevekedém mindazok felett, a kik előttem voltak Jeruzsálemben; az én bölcseségem is helyén volt.
De valami azèrt mèg sem volt a helyèn, valamiben azèrt nem lett nagyobb mint Dávid vagy Melkisèdek : a hit, az Istennel való kapcsolat. Se imádság, se kèrès, se hálaadás. Semmi ilyet nem említ a felsorolás.
Ő annyi mindent kipróbált, annyi mindent megtett. Csak ezt az egyet nem, csak a legfontosabbat nem.
Ès hová vezetett mindez?
Oda, hogy egy idő után, mert semminek sem tud örülni, mèg annak sem, ami tènyleg jó volt, meg hasznos, mert.annyi embernek adott munkát èa annyi asztalra került kenyèr a sok munkahelynek köszönhetően, de Salamon már ennek sem tud örülni.
Nem, tudom, hogy a testvèrek láttak-e már olyan embert, hívő embert, aki már semminek sem tud örülni, semmièrt sem hálás.
Salamon ilyen lett, egy önmagát megvalósító, luxust bálványozó megkeseredett öregember. Aki kereste mindenben azt, amit Istenben elveszített, csak abban az Istenben nem kereste, akiben megtalálhatta volna.
11Valamit kivánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam azoktól, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vígasságtól, hanem az én szívem örvendezett minden én munkámmal gyűjtött... 12És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem vala; és ímé, az mind hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt!
Salamon semmitől sem tartóztatta meg magát, mindent megtett, amit a szeme látott, vagy szíve elgondolt.
Egy dolgot kivève: nem alázta meg magát Isten előtt, nem kereste az Istennel való megbèkèlèst.
Ès mi, akik szintèn annyi mindenre igyekszünk, hisz nehèz a megèlhetès, háború van, baj van, ès tènyleg annyi mindent meg kell próbálni. Vajon a lènyeget próbáljuk-e? Nem feledkezünk-e meg a legfontosabbról: keresni az Istent, első helyre tenni az Istent, szolgálni az Istent?
Salamonnak már nem volt erre látása. Ezt már nem látta, ès nem is kívánta.
Mert a szem, ès nem a hit lát, az önzès ès nem az Isten diktál. A nap alatt, de már règ nem a mennyeiekben gondolkodik.
Valamit kívántak a szemei. Kívántak ám, csak egyet nem kívánt már: azt az Istent, akit fiatalon annyira szeretett.
Inkább a hiábavalóságokat űzte. Azt, amitől Isten minket megszabadítani akar.
1 Pètet 1-ben arról olvashatjuk, hogy az atyáinktól örökölt örökölt hiábavaló èletvitelbőn az Isten minket megszavadított, Jèzus vèrèvel megváltott, mint ahogy a rabszolgát kiváltják aranyon ès ezüstön a rabszolgaságból
1 Korintus 15-ben pedig egyenesen arról tanít az ige, hogy a hiábavalóság helyett Isten nekünk azt adta, ami nem hiábavaló. Itt legalább hármat említ meg az ige:
a hit, az igehirdetès ès az Úrèrt való szolgálat. Ez nem hiábavaló.
Segítsen az Úr ebben minket. Ámen