A legutóbbi igehirdetésben a Jeremiás 16-t vettük. Amikor Isten parancsba adja a prófétának, hogy ne legyen felesége, ne menjen se virrasztóba, se esküvőre, és ezzel fejezze ki, hogy valóban eljön az ítélet. Azért volt szükség erre a drasztikus lépésre, mert az emberek békességben voltak a maguk hitében, és úgy mentek tovább az ige meghallgatása után, hogy nem kell azzal foglalkozni. Nem zökkentette ki őket az ige a megszokott kerékvágásból. Ezért kellett ez a prófétai tett, hátha eszmél a nép. Nem eszmélt, de Jeremiás ajkán egy szép zsoltár fogalmazódik meg a Jeremiás 16 végén. Ez ugyanaz, mint a Zsoltárok 18 eleje, ami napi zsoltár volt ma nálunk.
Jeremiás 16: 19 "Ó, URam, én erőm és mentsváram, menedékem a nyomorúság idején!"
Isten még a nyomorúságot is a javára adja azoknak, akik tudnak ilyenkor is az Úrra tekinteni. Ha az Úrban alázattal megnyugszik a szív.
Jeremiás egy háborús helyzetben hirdette az igèt. Dupla támadás alatt voltak.
Kívülről egy nagy katonai birodalom, belülről az ördög támadta őket.
Mivel támadta az ördög?
Ne vegyék komolyan az igét, ne igazodjon hozzá az èletük.
Isten ekkor Jeremiásnak nehèz üzenetet adott: ne vegyen felesèget.
Ezzel is kiábrázolta, hogy az igèt komolyan kell venni, mert jön a háború, jön a büntetès a bűneikre, ès az olyan súlyos lesz, hogy ott már nem lesz esküvő, sem semmi hasonló, csak halál pusztít majd.
Külsőleg az ellensèg, belsőleg a fásultság, az ige felületes hallgatása támadt az Isten akkori egyházára. Duplán jött az ellensèg.
A helyzet nem volt jó. Se lelkileg se politikailag.
Mit mond ilynkor az Isten?
Mi ilyenkor a teendő?
Ugyanaz. Hallgatni az Úrra, bízni benne, az èletünkben igazodni az igèhez, a hitbeli gyökerekkel belekapaszkodni az Úrba. Az èlet útja, ès ennek minden más alternatívája csak a halál útja.
Ahogy ezt Jeremiás a kèt fa fèldájával ki is ábrázolta.
Erről fogunk ma tanulni Isten igèjèből...
Az Úr Jézus ahhoz hasonlította az igét hallgató vagy megvető embert, mint aki a homokra vagy a sziklára építkezik. Jeremiás pedig két fához hasonlítja őket. Egyik a folyóvíztől távol van, a másiknak a folyóvízhez közel nyúlnak a gyökerei.
Ahogy az Úr Jézus példázatában a vihar, mint próba mutatja meg az alap, a hit valódiságát, úgy a fák esetében a száraz időszak. Minden növény életében, és minden ember életében jön száraz, hitet és embert megpróbáló időszak. Ilyenkor mutatkozik meg a hit valódi és igaz volta. Vagy megmarad vagy nem, vagy elszárad vagy nem, vagy lenyúlnak a gyökerei a mélybe a forráshoz vagy nem.
Rögtön itt az elején jó ezt meglátni, hogy nincs arany középút. A képmutatás is csak a hitetlenség egyik formája, ahogy a hogyományörző vallásosság is az. Az élő hit az semmi máshoz nem hasonlítható Annak nincs alternatívája, hogy már majdnem olyan, az is jó, mert hasonlít. Nem jó, az élő hitet nem pótolja semmi, és az élő vízzel való gyökeres kapcsolatot sem pótolja semmi, de ahol az megvan, az megmutatkozik a száraz, próbákkal, viharokkal teli időkben is él és működik.
„Átkozott az a férfi, aki emberben bízik... és áldott az a férfi, aki az Úrban bízik..”
.Ezek az igék arra emlékeztették Isten akkori népét, hogy a honfoglalás korában Mózes meg Józsué vezetésében két egymással szembenéző hegyre kellett nekik felállani, és egyik hegyen elmondani az áldás igéit, a másikon az átok igéit. Áldás száll majd rájuk az új földön, ha hallgatnak az Isten igéjére, és átok, ha azt megvetik és a bálványokhoz folyamodnak. Itt most ugyanez hagzott el csak a fák példáján még jobban, még megragadóbban kiábrázolva. Eldönthették saját maguk, hogy most melyik utat járják az áldás vagy az átok útját. Ebben sincs egy arany középút. Az Istennel élő kapcsolatban, az igére figyelve az ember olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amelynek meg van a titkos, szemmel nem látható, de mégis valós erőforrása.
A hit, az Istennel való kapcsolat is néha olyan, mint a növény föld alatti része. Az a legfontosabb, abból ered az élet, azon áll az egész, de mégis a föld alatt van, az ember nem látja, csak az eredményt, a gyümölcsöt odafenn.
A gyümölcsöző élet, az áldott élet, a próbákat, nehézségeket elvislő élet kívánatos sok ember számára, de igazából ennek a titka a mélyben van, hogy ott a mélyben a gyökér, a hit, a lelkiek mibe vagy kibe gyökereznek bele.
Az ige szerint lehet egy látszólag zöldelő hitű, látványos, hangzatos hitű ember élete lehet ilyen alapokon is, hogy igazából emberben bízik. Talán ez az ember saját önmga, talán egy másik személy, de akkor is csak emberben bízik. És ez nem is látszik meg csak olyankor, amikor eljön a szárazság. Az ilyen zöldelő fa a próbák idején hamar elhervad. Az emberekben bízó vallásosság olyan, mint, amikor valaki egy töröt nádszállra támaszkodik. Az asszír kincstárnok mondta ezt Ezékiás népének, hogy Egyiptomban, ebben a töröt nádszállban bíztál, aki nem csak nem tart meg, de még a kezét is felsérti annak, aki rátámaszkodik. Nálunk úgy mondják, hogy jól megégettem vele a kezemet. Az emberekben való bizodalom ilyen. Először jónak tűnik, de a bajban nem segít és a végén az ember ott áll a sebekkel a kezén, támasz és segítség nélkül. Az emberekben való bizodalom nem hit, legfeljebb vallásosság. A valódi hit egészen másról szól.
Igaz, hogy a valódi hit is akkor mutatkozik meg, amikor jön a szárazság, mert a próbákban még jobban belekapaszkodik a hitbeli gyökerekkel a hitbeli forráshoz, az Istenhez. Minél nagyobb a próba, annál jobban ragaszkodik az Istenhez.
Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik...a folyóig ereszti a gyökereit és nem fél, ha eljön a hőség...szüntelenül termi gyümölcsét.”
Három dolog, ami mindenképpen szembetűnik. Az első a bizalom kérdése. Mind a két esetben a bizalom a legfontosabb kifejezés, és követlemény, és minden. A bizalom pedig hit. Hit abban, hogy Isten Jézusért nekem is bűnbocsánatot és örök életet ad. Nem kell magamat igazolni, nem kell másokra kenegetni a bűnimet, nem kell Istennek eleget tenni, mert nem lehet, de lehet benne bízni, lehet benne hinni. Lehet elfogadni az Isten kegyelmét, és lehet naponta a hitbeli gyökerekkel belekapaszkodni, megbízni az Úrban, hogy te Uram megtartasz. A bűneimmel szemben is, az ítéletkor is, meg a kettő között most ebben a sok nehézséggel teli földi életben is.
Hogy állunk a bizalommal? Hogy vagyunk most, amikor eljött a szárazság ideje, a nehézség ideje, az embert és hitet próbáló idő? Az Istenbe vetett hit és bizalom a megtartó erő. Nem önmagába, hanem ezzel kapaszkodunk abba az Istenbe, akitől jön az erő. A gyökér önmagában jó, de az csak az eszköz, amin keresztül a forrásból a víz eljut az ágakig. Hogy állnak hitbeli gyökereink, hogy áll a bizalmunk, az Istenbe vetett reménységünk?
A másik szembetűnő, hogy a folyóig ereszti a gyökereit. Nem elégszik meg valami kis felszínnel, sem azzal, hogy féluton valamibe belekapdosson. A hit gyökere lent a mélyben teljesen a folyóig, a forrásig, az Istennel való élő kapcsolatig nyúlik, ebbe gyökerezik, és ehhez ragaszkodik. Ez nem feltétlen látszik mindenkinek, de maga az eredmény, egyértelművé válik mindenki számára, aki szemléli a látható fenti részén.
Ez a harmadik. A gyümölcstermés. Isten meddő hitre nem hívott el senki. Szép hitvallásunk mondja, hogy egyszerűen lehetetlen, hogy valakit a Krisztus megváltott, ezt hittel elfogadja, és az ilyen élő hitnek ne lennének hálagyümölcsei. Ez egyszerűen lehetetlen. A halálból az életre, a pokol-kárhozatból az üdvösségbe Isten engem az érdemtelent átvisz Jézusért, az egész egy meg nem érdemelt ajándék, és én, mint keresztyén ember ezért hálás ne lennék? Ez egyszerűen lehetetlen. Isten a száraz időkben is beszél a gyümölcstermésről. A református gondolkodásra jellemző, hogy keresi az ige válaszát a jelen kor kihívásaira. Mindig lesznek ilyenek, mert egy változó korban élünk. Birodalmak buknak, világrendek cserélődnek, órisái változások folynak le éveken belül. Mi az ige válasza, mi az egyház válasza a kihívásokra? A mai igénk szerint ez: a szárazban mégjobban ragaszkodni a gyökerekkel az élő vízhez, adni az árnyékot a hőségben, a felüdülést, teremni a gyümölcsöt, ami az éhezőnek az életet jelentheti. Rámutatni a Krisztusra minden helyzetben és korban. Ez az egyház feladata, ez az ige válasza a jelen helyzet hőségei között is.
Jelenleg viharok, próbák ideje van. Nehéz időkben kell élnünk, és a gyermekeinknek is ebben kell nőni, az egyházaknak nehéz időkben kell fenntartani a normális egyházi életet, az iskolának nehéz időkben kell a gyermekeket oktatni, hogy emberek legyenek és megállják a maguk helyét az élet különböző területein. De az igénk éppen erről beszél, hogy lombja és gyümölcse akkor is megmarad, ha eljön a szárazság, és éppen ekkor van a legnagyobb szükség erre a gyümölcstermésre.
Az Úr Jézus mondja a gyümölcstermésről, és vigyük el a szívünkben, mert nagyon fontos:
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek. János 15: 5-8
Maradjunk meg őbenne, ragaszkodjunk hozzá, így nem csak élhetünk, de még gyümölcsöt is teremhetünk. Segítsen az Úr ebben minket. Ámen
Tóth Z.
beregújfalui ev. ref. lp.