Az új szív
"Ezért mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Összegyűjtelek benneteket a népek közül, és összeszedlek azokból az országokból, amelyekbe szétszéledtetek, és nektek adom Izráel földjét. És ha hazaérkeznek, eltávolítanak onnan minden förtelmes és utálatos bálványt. Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék."
Ezékiel 11, 17-20
Milyen kegyelmes a mi Istenünk. Még azokon is könyörül, akik az Ő legbelső szentsége ellen vétkeztek.
Olyan biztató volt olvasni, hogy haragja nem tart örökké és némelyeken könyörül. Új szívet ad a régi helyett , amit Szentlélekkel tölt meg. Ez a szív már képes nem vétkezni, képes Isten akaratát keresni és követni az Urat. Ennek a szívnek van megújulása, azt már lehet gyógyítani, erősíteni
Ha még nincs új szívünk, kérjünk az Úrtól. Ha van akkor meg kérjük, hogy tisztogassa és erősítse azt a szívet. Mi pedig mindezért hálával dicsőítsük Urunkat.
Mondik L.
beregújfalui ev. ref. presb.